+36 23 444 384 info@schaltech.hu

Környezetvédelem

,,Zéró ” emissziós nyílászáró gyártás!

7

A kisebb ökológiai lábnyomért

A környezetvédelem ideológia, filozófia és mozgalom is. Maga a fogalom egyként jelenti azt a gondolatkört, mely szerint az emberiség felelősséget visel és persze függ is az őt körülvevő környezettől és azt a mozgalmat is, mely a különböző természeti és épített környezeti értékek megőrzéséért, annak élhetően és használhatóan tartásáért küzd. A környezetvédelem hasonlóságokat mutat a természetvédelemmel, ám míg az elsősorban az élő, természeti értékek megőrzéséért küzd, addig a környezetvédelem nagy hangsúlyt fektet az élhető, fenntartható környezet védelmére és kialakítására.

 

A környezetvédelem az a társadalmi tevékenység, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben saját maga által okozott károsodások megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására irányul. A környezetvédelem fontosnak tartja, hogy az emberi termelési, fogyasztási rendszer fenntartható legyen, illetve azzá váljon, emellett egyéb politikai követeléseket is meghatároz. Habár a legtöbb környezetvédő szervezet a civil szférából jön, világszerte számos politikai szervezet is képviseli a környezetvédő gondolatot és a vállalati felelősségvállalás gondolatának előtörésével számos nagyvállalat is tesz lépéseket a környezet megóvásának érdekében, mint ahogy a Schal-Tech Kft. is.

7

Amit a Schal-Tech Kft. tesz a környezetvédelemért

N

nyílászáróinkat az alkalmazott energiatakarékos gépparknak és az idén telepített napelem rendszernek köszönhetően 100%-ig saját termelésű napenergiával készítjük

N

a termékfejlesztésnél figyelembe vesszük a környezetvédelmi irányelveket

N

a gyártást optimalizáljuk, gondoskodunk a hatékonyságról (kevesebb energia felhasználás, kevesebb káros anyag kibocsátás )

N

a gyártást belföldön oldjuk meg, nem kell sokat szállítani termékeinket

N

a termékeink alapanyaga (pl. nyílászárók) masszív, tartós, sokáig bírják, nem kell gyakran cserélni

N

az építkezés területén gondoskodunk a hulladék elszállításáról

Vegye fel a kapcsolatot velünk!

15 + 14 =

Székhely

H-2040 Budaörs, Budapesti u. 28.

Email

info@schaltech.hu

Ügyvezetők

Apkó László - telefon: +36 30 956 1371

Schindler Endre - telefon: +36 30 670 9555

Tervezés vezető
Högyes Zoltán - telefon: +36 20 576 8673

Gyártóüzem vezetője
Kakuk Kristóf - telefon: +36 30 700 6857

Schaltech Kft. – Minden jog fenntartva!

Weboldal: Juda